Magyar Lapos Föld Társaság

Hivatalos Oldal

Hello Világ!

Örülünk, hogy itt vagy és keresed az igazságot és érdeklődsz a valóság után!

Kedves látogató, érdeklődő! Miről szól ez az oldal? Milyen anyagok találhatók az oldalon? Miért, és mi alapján gondoljuk azt amit gondolunk a világunkról? Ennek rövid összefoglalója olvasható ebben a bevezetőben.

A mai hivatalos tudományos világnézet szerint a Föld egy gömbölyű bolygó, mely a saját tengelye körül 1670 km/h-val pörög – az egyenlítőn – , a nap körül kering, a naprendszerben a gravitáció tartja pályán, amely pörögve száguld a világűrben. Mindannyian ezt tanultuk az iskolában. Nos mi történik akkor, ha ez és a hozzá tartozó fizikai, csillagászati világnézet csupán egy teória azaz elmélet? Egy teória annak a valóságnak a leírására, amiből csak nagyon keveset vagyunk képesek érzékelni, látni és mérni, hiszen ha saját magunk akarunk meggyőződni a hivatalos állítások hitelességéről, elég kevés eszközünk és lehetőségünk van rá.

Látjuk a kis fényeket az égbolton, a csillagokat, amiket lángoló gázgolyókként magyaráznak, látjuk a nap és a hold mozgását, amit naprendszerként magyaráznak, érzékeljük a nappal és éjjel váltakozását, amit a földünk forgásával magyaráznak, és érezzük a lefelé irányuló erőt, amit gravitációnak magyaráznak, holott ezekre a jelenségekre van más magyarázat is, mint a mai világnézet.

A Földgömb elpusztítása – lapos Föld valóság

Ha szeretnéd tudni az igazságot lapos világunkról, nézd meg ezt a videó és nem lesz visszaút.
10 másodperc és a hazugságok máris elkezdődtek …
A Lapos Föld nem csak 2 000 évvel ezelőtt volt ismert minden kultúra és minden előtt,
de még kevesebb mint 100 évvel ezelőtt is jól ismerték és tanították az iskolákban.

Jelenleg a magyar médiában illetve az interneten sem található a lapos földdel kapcsolatos hiteles tartalom

Tapasztalatunk szerint kizárólag, a karaktergyilkosságot, lejáratást, gonosz vicceket, nevetséges képeket, olyan facebook csoportokat, illetve oldalakat találhatunk meg, melyeknek a témával kapcsolatban az ellehetetlenítés és a gyerekes lejáratás a célja! Az eredeti MAGYAR LAPOS FÖLD TÁRSASÁG – HIVATALOS oldalak valódi alapító tagokkal, már több helyen elérhető jelenleg! Ha Te is komolyan veszed a laposFöld témát, akkor nagyon szívesen látunk, viszont tudnod kell, hogy a jelentkezők erős szűrésen esnek át. Ez itt, az igazságot szerető, kereső, józanul gondolkodó emberek helye.

Hivatalos oldalak és csoportok:

  1. Magyar Lapos föld Társaság Hivatalos Honlap – https://magyarlaposfoldtarsasag.hu
  2. Magyar Lapos Föld Társaság Hivatalos – Fb Oldal 
  3. Magyar Lapos Föld Társaság Hivatalos – Fb Csoport
  4. Lapos Föld – Gömb Föld Vitacsoport – Fb Csoport
  5. Telegram – https://t.me/laposfoldtarsasag
  6. Youtube – Magyar Lapos Föld Társaság – Hivatalos
  7. Instagram – magyarlaposfoldtarsasag

A mi világunk szerint ahol élünk

Látjuk a fényeket az égbolton, amiket csillagoknak magyaráznak, látjuk a nap és a hold mozgását, amit naprendszerként magyaráznak, érzékeljük a nappal és éjjel váltakozását, amit a földünk forgásával magyaráznak, és érezzük a lefelé irányuló erőt, amit gravitációnak magyaráznak, holott ezekre a jelenségekre van más magyarázat is, mint a mai világnézet.

Alig van tehát pár érzékelhető jelenség amiből ki lehet indulni a világunk felépítésének megértéséhez, ennek ellenére mára már ott tart a „tudomány”, hogy tényként állít olyan dolgokat mint táguló kozmosz, kvazárok, szupernovák, fekete lyukak, galaxisok, elképzelhetetlenül nagy méretű és tömegű csillagóriások, ősrobbanás, antianyag, sötét energia, gravitációs hullámok, stb ...

Nos, mi az észlelt jelenségeket - a hivatalos világnézethez képest - egy másik, teljesen más elmélettel magyarázzuk, mert jó okunk van rá!

A videó egy fényképezőgéppel készített éjszakai felvételek azaz maga a valóság.

Nekem azt tanították, hogy a Föld lapos! Ruth 102 éves!

Ugyanakkor ezek az anomáliák egy gondolkodó hétköznapi ember számára is mérhetők, észlelhetők, nem kell hozzá tudományos felszerelés és végzettség, valójában csak azért nem gondolkodunk el saját fejjel a látottakon, mert nem tételezzük fel, hogy a hivatalos álláspont helytelen volna és mivel kisgyerek korunk óta ebben az igaznak hitt információban nőttünk föl.

A fenti ellentmondást a következő valós példával tudnánk szemléltetni

1, Hol van a Föld görbülete?

A hivatalos álláspont szerint a Föld felszíne görbült. A valóságban viszont egyenes, vízszintes vízfelszínt és sík rendszerhez alkalmazkodó szilárd felületet tapasztalunk és mérünk a Földön mindenhol! Láthatunk olyan tereptárgyakat a távolban, amiket a “görbület” miatt nem volna szabad látnunk! Méréseink szerint is, a görbület nem létezik!

2, Hol van a Föld mozgása?

Egy nyugalomban hagyott pörgő giroszkópnak (a megforgatott tömeg tehetetlenségének okán a forgás síkjának a térbeli pozícióját megtartó navigációs eszköz) idővel ki kellene térnie a kezdeti helyzetéből, mivel a Föld állítólag forog a saját tengelye körül, kering a nap körül és utazik a galaxisunkban a megforgatott tömeg pedig a kezdeti forgási síkot megtartja. A valóság az, hogy a giroszkóp nem tér ki semerre, napok múlva is egy helyben áll!

Következtetés: Mivel nincs görbület, a Földünk nem lehet gömb alakú. Mivel nem mozog, nem foroghat és nem keringhet semmi körül. A heliocentrikus elmélet tehát nem lehet helyes! Ez csak egy példa volt a rengeteg hasonló jelenségre, melyekből kiderül, hogy sok ponton nem stimmel a mai magyarázat a világunkra, ezek alapján joggal kérdőjelezzük meg a mai világnézet állításait.
E jelenségekről is lehet olvasni az oldalon!

A NASA sötét titkai - Légbuborékok az űrben

A konkrétan mérhető és tapasztalható eltéréseken túl indirekt bizonyítékok is vannak arra, hogy a hivatalos világnézet nem stimmel. Sok esetben egyértelműen látható és bebizonyítható, hogy a hivatalos álláspont bizony szándékosan hazudik – jobb esetben téved – a világunkról! Példának okáért a Nasa állítások, képek, holdraszállás, űrkutatás, űrállomás videók, a görbület mögött állítólagosan eltűnő hajók stb … ezekről is van témakör az oldalon, ahova az ilyeneket gyűjtjük össze.

NASA ADATOK – TUDOMÁNYOS TÉNY A 666?
A földgömb tengelyének dőlési szöge 23,4 fok azaz 90 fok – 23,4 fok = 66,6 fok

200 bizonyíték, hogy a Föld nem egy forgó gömb - Frissített 2021

200 bizonyíték, hogy a Föld nem egy forgó gömb - Frissített 2021

Ez az én 2019-es újraszerkesztésem és értelmezésem Eric Dubay minden idők egyik legfontosabb videokönyvéből. Több mint 60 percnyi új felvételt adtam hozzá, beleértve néhány csodálatos videoklipet a Hibbeler Productions “LEVEL” című filmjéből, extra narráció és zene, új információk. Most lehetőség szerint  HD képi anyaggal frissítve, hogy segítsük ezt a legfontosabb üzenetet egy világos, tömör és vizuálisan kellemes 2021-es prezentációban átadni.

Isten lapos földet teremtett üvegboltozattal ellátva

Az indirekt bizonyítékokon túl a történelmi adatok is egy teljesen másmilyen felépítésű Földről beszélnek, mint amilyennek ma a többség gondolja. Minden nép ősi világnézete, mondái, ábrázolásai, írásai, térképei, vallásai, lapos földként írják le a világunkat, mely fölött valamiféle búra van. A különböző bizonyítékkal szembesülve mindenkiben felmerül a kérdés, hogy “Jó, de mégis kinek áll érdekében hazudni a világunkról és miért?” Ez az egyik legfontosabb kérdés, mint egy bűntény nyomozása során az indíték mivolta és erre is megvan a válasz! Sajnos vannak akiknek ez bizonyos célokból érdeke.

Lapos Föld kupola modell

Íme egy interaktív Lapos Föld modell, amely meg tudja magyarázni a Napfelkeltét, Napnyugtát, Holdfelkeltét, Holdnyugvást, Holdfázisokat, a Hold látszólagos forgását, a Nap helyzetét a napéjegyenlőség idején, az évszakokat, a Nap- és Holdfogyatkozások néhány aspektusát, a csillagösvényeket, a 24 órás nappal/éjszakát az Északi-sarkon és az Antarktiszon, az Égi-sarkokat, azt, hogy az Egyenlítőtől délre élő emberek miért láthatják ugyanazokat a csillagokat az óramutató járásával megegyezően forogni egy-egy égitest körül, ugyanakkor különböző kontinenseken. De a valóság számos aspektusa nem oldható meg ezzel a modellel.

LEVEL 2021 – Az első lapos Föld dokumentumfilm

Az első lapos Föld dokumentumfilm a valódi kozmológiánk alapvető megértését és az igazság felfedezésével járó súlyos cenzúrát mutatja be, ebben az ébresztő filmben leleplezik a NASA-t és másokat.

Ezt Gondolják a Lapos Föld Hívők
– Székely Sándor Kutató és Feltaláló 2017.08.03

Ha a fellelhető bizonyítékokat, az indítékot, és minden egyebet ami ezügyben felmerül, gondolatban kirakunk az asztalra, akkor mint egy kirakós puzzle darabjai, kezdenek egy összefüggő értelmes képet kirajzolni a szemünk előtt, ez a kép egy teljesen más világot mutat, mint amit ma tudományosan elfogadottnak tartanak. Nincs meg minden darabja a kirakósnak és vannak még fehér területek a lapos Föld modellben, de az látszik, hogy ahol kirajzolódik a kép, bizonyíthatóan helyesen ábrázolja a valóságot, és cáfolja a mai világnézetet.

Epilógus

A laposföldes világnézet – ebbe beleértve az ide kapcsolódó egyéb ismereteket is – nem egy elszigetelt jelenség, vagy pár együgyű ember agyából alap nélkül kipattant fantázia, nem egy vallás vagy szekta és nem valami divathullám, az állításaink méréseken, kísérleteken és tapasztalati eredményeken alapulnak! Mi is jártunk iskolába még ha hihetetlennek is tűnik néha, ahol megtanították a gömbföld működéséhez az alapokat tehát mi is részt vettünk az „elmeprogramozáson” és visszamondtuk a tananyagot amiért érdemjegyet kaptunk, tehát nem a valóság ismeretét mérték fel ott sem hanem, a tananyag visszaadási képességet.

ARGUMENTÁCIÓS ALAPELV
A bizonyítási kényszer mindig azon van, aki állítja, hogy úgy van, és nem azon aki ezt cáfolja. Kicsit gyakoroljuk az alapelv értelmezését, mert sokan nem értik, kinek van bizonyítási kényszere a vitában. A főáramú tudomány azt állítja, hogy a Balaton 77km-es távolságának görbülete 465 méter. Cáfolom, mivel erre bizonyítékot nem mutattak be. A bizonyítási kényszer a főáramú tudományon van.
– Sz.S.

Világszerte milliók ébredtek már rá a valóságra egymástól függetlenül, több országban alakultak meg független közösségek a téma kutatására, egyik ilyen közösség a Magyar Laposföld Társaság is, mérések, kutatások, kísérletek történtek és folynak ma is a témában, ezen kísérletekről és eredményeikről is lehet tájékozódni az oldalon. Lehet az elején furcsának tűnik a laposföld gondolat, de ne aggódj mi is így kezdtük. Az oldal böngészéséhez kellemes időtöltést, nyitott gondolkodást kívánunk!

Visszatérve Székely Sándorra, elkövetett valamit amit egy írott “törvény” tiltani hivatott Magyarországon, hogy miért tiltja az egy új történet, erről is lehetne beszélni, de ugyanis vannak olyan országok ahol ez a dolog NEM TILTOTT, tehát szubjektív dolog, hogy mit tartunk világszerte bűnnek! Egyetlen pozitív és igaz cikk Székely Sándorról itt található!

KÖNNYEBB ELFOGADNI A HAZUGSÁGOT, MINT AZ IGAZSÁGOT KERESNI!
Mennyi bizonyítékra van szüksége az embereknek, hogy lássák a való világot? A politika korrupt, a bank csaló, a történelem hazug és a Föld lapos!

LAPOS FÖLD YOUTUBE LEJÁTSZÁSI LISTA

Kérem válasszon laposföld filmet a listából a lejátszó jobb felső sarkánál! Köszönöm!

Shopping Cart
Scroll to Top