Visszajelzés
Szívesen fogadunk konstruktív, őszinte véleményeket
HELLO KUTATÓ
A FELSZÍN ALATT LÉVŐ ÖSSZEFÜGGÉSEK
Szívesen fogadunk konstruktív őszinte visszajelzéseket, józan, jóindulatú és leginkább gondolkodó emberektől.
Mi nem azért jöttünk létre, hogy szórakoztassunk téged vagy önmagunkat! Azért jöttünk létre, hogy kutassuk az igazságot, mert nekünk feltűnt a rengeteg hazugság, és a logikus publikációk által, szeretnénk, ha mások is ráébrednének arra, hogy valami nagyon nincsen rendben a világunkkal. Az ébredés elkerülhetetlen és alapjaiban fogja megváltoztatni a világot, de a Te világról alkotott képedet mindenféleképpen, persze ehhez sokat kell tanulni, mondhatjuk, hogy újra kell tanulnod mindent az életben, de az már nem lesz annyira nehéz, és keserves, mint az hazug és semmirekellő oktatásrendszerben! Nagyon sok ötletünk van, de szeretnénk ha te is kivennéd a részed a kutatásból és előbb vagy utóbb te magad is csapatunk tagja lennél.
Mi jelenleg egy olyan közösségen dolgozunk és próbálunk építeni magunk köré, amit ki lehet terjeszteni a való világra és személyesen is találkozhatnánk, mert a szánalmas digitalizmus, egyáltalán nem emberközeli! Ennek az első lépése a 1/2 azaz féldigitalizmus lesz, miszerint a ZOOM platformra -is beköltözünk és szépen, közösen meg tudjuk beszélni az alap dolgokat és fontosabb információkat.
Köszönjük, ha aktív részvevője vagy a “Nagy Csapatnak“!
Visszajelzések
A lap alján lehet elküldeni a saját véleményeket, kizárólag igaz, hiteles embereket, valós adatokkal fogadunk el!
A többi törlésre kerül!
Áldott, szép Húsvétot kívánok mindenkinek! Örülnék ha lenne egy oldal, ahol őszintén lehetne beszélni mindenről, anélkül, hogy egymásnak esnénk vagy közönséges stílusban nyilvánulnánk meg, ahogy szinte már minden FB oldalon! Az itt felsorolt majd minden témáról olvastam már valamennyit és ezek mind érdekelnek, de nagyon nehéz a sok hamis, félrevezető információ között megtalálni a hitelest. Nem tudom már kinek higgyek, és nagyon vágyom arra, hogy tiszta, becsületes emberekkel tudjak kommunikálni. Megnéztem a “Cabal bukása” sor. első 10 részét is , valamint a 2.sorozatot is majdnem. Ezt tartom pillanatnyilag a legnagyobb veszélynek és most úgy érzem, mivel együtt képtelenek vagyunk megnyilvánulni, csak az egyén egyedül tud tenni valamit. De elég ez vajon? Eléggé el vagyok keseredve.
– Gyulai K.
2022.04.17.
Kedves Igazságkereső Társaság!
Nagyon szeretnék majd a zoom beszélgetésekhez csatlakozni. Mérnöknék tanultam, de nagyon r~gen tanultam a fizikát, most teljesen általános iskolának érzem magam. Szeretnék támpomtokat, mert kevés a tudásom megvédeni a gondolataimat. Biztos hasonló érvekkel, cáfolatokkal találkozik, aki ebbe a cipőbe belelép.
Köszönöm az elmenyitogató munkájukat! S nem kevésbé a szívnyitogatást. Amikor először megengedtem magamnak, hogy megkérdőjelezzem a tudásomat, azt hiszem Isten élményem volt.
– Gy. Etelka
2022.05.03. • 12:44 du.
Kedves Tagok, a 777 Média követői!
Megtisztelő a felhívás! Kíváncsi természetű vagyok, de természettudományos téren még csak néhány hónapja keresem a válaszokat. Egyébként történelem-földrajz tanár vagyok, még nem érzem magam elég felkészültnek, hogy nyíltan kiálljak az ügy mellett. Sok ellentmondást sikerült feloldanom eddigi életemben, de úgy tűnik még korai a teljes ébredés. Személyes összejöveteleken szívesen részt vennék, látogatnék előadásokat, de elég félreeső helyen élek és elég visszavonultan a csalódástól. Nincs errefelé elég fogékony társaság, ahol lehetne tabukat feszegetni.
– Gy. Norbert
2022.04.26. • 11:21 de.
Valóban nem a szórakoztatás az, ami miatt követem Önöket jó ideje a facebookon, hanem a tudni és megismerni vágyás . Az én ébredésem az “oltakozás” korszakkal kezdődött. Mikor “kirobbant a járvány”, első perctől kezdve éreztem a műviséget, végig azt súgta valami, hogy ez nincs rendben, de ekkor még fogalmam sem volt, mire megy ki az egész és mi az oka és hova vezet. Mikor olvastam az mRNS alapú vakcináról, hogy ezt készülnek beadni az embereknek, azonnal és határozottan megszólalt a belső hang, hogy na ezt aztán nem.
Innentől indult a lavina. Minél inkább erőltették és propagálták az oltásokat, annál nagyobb lett bennem az ellenállás és kezdtem utána nézni mindennek.Egész környezetemből egyetlen egy hölgy volt, aki óva intett az oltástól, sajnos mindenki más “oltakozott”, család, régi barátok, mindenki. Ami ezután jött nem kell magyaráznom. Minden cikket, videót ami a témával foglalkozott, kerestem, néztem, olvastam, beléptem néhány ilyen csoportba, ahol ömlöttek az információk és természetesen kikerülhetetlenül rátaláltam a 777-re, amelynek azóta is igyekszem minden videóját megnézni és segítségével is eljutottam Földünk eltitkolt igazságaihoz, a háború valódi okaihoz, legfőképpen pedig a sátáni háttérhatalom működésének megismeréséhez, melynek létezését mindig érzékeltem, de konkrét valóságát nem tudtam. Korábban is a hit vezérelt életemben sok nehézségen keresztül, most is a megérzéseken és odafigyelésen keresztül az ébredés és új tudás felé terelt a sors. Hálás vagyok az Önök munkájáért, amit az ébredésünkért tesznek! Ezért követem továbbra is Önöket.
– K. Bora
2022.04.16. • 11:24 du.
Nagyon köszönöm ezt a hírlevelet és a gondolatébresztő cikkeket!
55 éves létemre a világot figyelve, tapasztalva eljutottam oda, hogy lassan már csak annak hiszek, amit magam megélek, amit nekem sugallnak és persze néhány szavahihető embernek, fórumnak! Jelen világunkban készátverésshow folyik, de jó páran ébredünk!
– B. Mónika
2022.04.15. • 1:51 du.