UTÓPIA – Ébresztőfilm

Egy férfi egy olyan társadalomban él, ahol a polgárok mobiltelefonjaikkal rendőrködnek egymás között. | Utópia

Jack több mint egy évtizedes paradicsomi távollét után nemrég tért vissza hazájába, Ausztráliába. Ám miután a repülőtéren a bátyja, Frank fogadja, Jack rájön, hogy az ország gyökeresen megváltozott. Az állampolgárok egymást jelentik és bírságolják különböző polgári szabálysértésekért, mobiltelefonjaikkal rögzítik és feltöltik a szabálysértéseket egy kormányzati alkalmazásba.

Jack hitetlenkedve érkezik Frank házába, ahol a felesége, Margaret lakik, és el sem tudja hinni, hogy a káromkodást megbírságolják, az alkoholfogyasztást pedig betiltják. Mindenhol kamerák vannak, és az emberek otthonában az egyetlen biztonságos hely a fürdőszoba. Mivel Jack képtelen alkalmazkodni vagy elfogadni a változásokat, megpróbálja elhagyni az országot – ami sokkal nehezebb vállalkozás, mint gondolta.

A Kosta Nikas által írt és rendezett sci-fi rövidfilm ugyan az egyensúly és a béke ideális paradicsomáról kapta a nevét, de a címe mélyen szatirikus, ahogyan a film az új megfigyelőállam abszurditását ábrázolja. Olyan lenyűgöző világot épít fel, amely mintha csak néhány lépésre lenne a mi telefonokkal telített társadalmunktól, és ironikusan vidáman meséli el az elrettentő történetet.

Az írás időt szán a világ felépítésére, ami gyakran a sci-fi műfaj egyik öröme. Az elbeszélő cselekmény az elején katalogizálja a számtalan módját annak, ahogyan az emberek felett az ellenőrzést és a rendet gyakorolják, és van egy mogorva, fanyar humor, ahogyan Frank végigkíséri egyre szkeptikusabbá váló bátyját ezen a szép új világon. Az operatőri munka ragyogó napfénye és a filmet végigkísérő, vidám zenei aláfestés is stílusos vidámságot kölcsönöz az egyre sötétebbé váló történetnek.

UTÓPIA – Ébresztőfilm

Az esztétikai megközelítés ellenpontot kínál a képernyőn látható, gyakran borzalmas valósághoz, amelyben a polgárokat arra ösztönzik, hogy a mindenütt jelen lévő telefonjaikon keresztül dokumentálják egymás kihágásait. Jack a nézők helyettese, aki egyre inkább kérdőn nézi, hogy a mindennapi élet legintimebb zugai sem menekülhetnek meg a kamerák könyörtelen lencséje és az azokat kezükben tartó kétségbeesett emberek elől.

Eltart egy ideig, amíg a drámai konfliktus kirajzolódik, de a világ felépítése elég lenyűgöző ahhoz, hogy végigkísérje az érdeklődést, és elég tartalmas és részletes ahhoz, hogy egy egész sorozatot vagy játékfilmet tápláljon. Mire Jack végül úgy dönt, hogy el kell szöknie, a világ és a történet építőkövei már gondosan a helyükre kerültek, és olyan akadályok láncolatát alkotják, amelyek megnehezítik a távozását. Úgy tűnik, hogy a végtelenségig csapdában marad, de aztán váratlanul kap egy esélyt – bár ennek jelentős ára van.

Ez az ár azonban már nem is tűnik olyan vészesnek, mire befejezzük az “Utópia” című filmet, amiről rájövünk, hogy minden, csak nem az. A borzalom érzése nem a perverzitásból vagy az erőszakból fakad, hanem abból, hogy a film által felépített világ csak néhány kattintásnyira van a mi jelenlegi valóságunktól.

Gyakorlatilag mindenkinek van okostelefonja, és a készülékek mélyen beépültek életünk szinte minden aspektusába, a banki ügyintézéstől a romantikán át a kommunikációig és a szórakozásig. Sok szinten még mindig azzal számolunk, hogy a mobiltechnológia hogyan alakítja át az életünket és a kapcsolatainkat. Egy telefonokkal felfegyverzett – és embertársainkkal szemben egyre inkább térdre kényszerített büntetőeszmékkel átitatott – népesség nevetségesnek tűnik, de ha mélyebben belegondolunk, a nézők rájönnek, hogy ezek a darabok már a kultúránk más aspektusaiban is a helyükön vannak. Vajon az emberek annyira gyengék, hogy fegyverként használhatók arra, hogy a kormányzat helyettük végezze el a felügyeletet? Az “Utópia” elképzeli, hogy ez a nap nincs olyan messze, mint gondolnánk.