Székely Sándor Kutató és Feltaláló Portré

Megosztanám veletek ezt a riportot és első kézből fűznék hozzá pàr gondolatot. Székely Sándort kb. 6-7 éve ismertem meg, mint a Magyar LaposFöld Társaság alapító tagját. Én is úgy kezdtem ezt a témát, mint sokan mások, az egyik ismerősöm aki kőműves mester felvetett egy kérdést.

A telke végében van egy igen lassú folyású patak aminek a felszíne vízszintesnek mondható. Meddig vízszintes? A falu végéig? Pestig? Moszkváig? Ezen gondolatok indítottak el a jelenlegi utamon. Először pár hónapig egy csillagász csoportban voltam tag és kérdezgettem a gravitációról és az égitestek működéséről, a Föld és Hold dolgairól. Aztán ott “bebizonyították” nekem hogy a víz felszíne minden körülmények között még egy pocsolya vonatkozásában is GÖRBÜL, ki is számolták, hogy a nulla után egy csomó nulla van, de aztán ott az érték … tehát görbül!

Én akkor a tanult dolgaimmal együtt ezt el is fogadtam, ugyanakkor elkezdtem gondolkodni, kérdeztem és kérdeztem és volt úgy sokszor, hogy a kapott információ önmagába véve megállta a helyét, de a többi közétéve ellentétet okozott. Ez után már szándékosan kerestem ezeket a téziseket a gömb modellben, tettem fel a csoportba kérdéseket a gömbrendszeren belüli saját állításával szemben, saját állítását tettem. Ennek nem volt túl jó fogadtatása hibára szaladt a vita, aztán ki is rúgtak onnan mondván én laposföldes vagyok. Naaa én ott hallottam legelőször a témáról, aztán jöttek a régi kísérletek Rowbotham és társai, nos ott egy oldalt folyamatos röhögés nélkül el sem tudtam olvasni …

“Lapos a Föld” ezek mind hülyèk? Nem jártak iskolába?

Két hét volt amíg végig tudtam olvasni az ilyen posztokat, hogy nem kapott el a röhögés, de nyitott voltam és gondolkodtam! Gondolkodtam és közben folyamatosan kerestem információkat, aztán itt futottam bele Székely Sándor és csapatába. Sándor többször mondta nekem is

“Gábor NE HIGGY nekem, GYŐZŐDJ meg róla magad!”

Sokat beszélgetünk és így rengeteg hasznos hiteles információkhoz jutottam első kézből, a hitelessége a lapos földnek csak a saját tapasztalataim után lett meg, addig csak elhittem amit Sándor mondott. Ugyanúgy mint a suliban, elhittem a tanárnak a gömbrendszert. A saját tapasztalatot a Balaton vízfelszíne hozta meg, hiszen a hiányzó görbületet amit a csillagászok ki is számoltak, tehát a ”valóság”. Nos itt kezdődött az én történetem!

Visszatérve Székely Sándorra …

Elkövetett valamit amit egy írott “törvény” tiltani hivatott Magyarországon, hogy miért tiltja az egy új történet, erről is lehetne beszélni, de ugyanis vannak olyan országok ahol ez a dolog NEM TILTOTT, tehát szubjektív dolog, hogy mit tartunk világszerte bűnnek! Mert ha gyógyító hatását vesszük akkor bűn azt is elhallgatni, tehát kapott egy ítéletet, egy szubjektív véleményt, más törvény által ugyanezért a dologért nem kap semmit sem! Akkor ez BŰN?

Dehogyis bűn, szimplán a rendszer retorziója, a saját maga által kitalált szabályok keretén belül! Ha eltérő lenne a keret, eltérő lenne az ítélet is! De Sándort a magyarországi rendszer példa statuálásra használta fel ismertségét, kihasználva őt! Ha K. Józsefet ítéletek volna el az egy pár soros cikk lehetett volna a médiában de a “laposFöld fejedelmét” ítélték el és így ezen lehet csámcsogni és a témát amit Székely Sándor képvisel, ezzel szimplán le lehet járatni.

Itt megjegyzem hogy ez a riport korrekt és tényszerű lett hazugságot nem tartalmaz, gratulálok a riporthoz! Szóval ez kb olyan “bűn”, mint a gyorshajtás az autópályán pl. Magyarországon 130 km/óra a sebességhatár, ugyanakkor Németországban NINCS SEBESSÉG LIMIT! Akkor hogy is van ez?

Akkor ott nem veszélyes a nagy sebesség? Ott lehet, itthon ugyanezért büntetés jár!

Pont ugyanilyen “bűn” amit Székely Sándor elkövetett, én nem próbáltam ki soha de nyilvánvalóan elitélni sem fogom ezért! Székely Sándor senki emberfiát sosem károsított meg, ellenben a politikusok zömével szétlopják Magyarországot immáron egy évszázadon keresztűl! Naaa az ugye nem bűn!? Székely Sándort ugyanolyan józan gondolkodású és remek embernek, JÓ BARÁTNAK tartom mindezek után is! Sándor mondta:

“Ne aggódjunk nem lesz semmi baja neki OTT, intelligens ember létére biztos benne, hogy sok barátja lesz bent is és lesz ideje könyvet írni a laposFöldről és a rendszeről.”

További szép napot kívánok, a poszt alatt mindenki elmondhatná, hogyan ismerkedett meg a laposFöld témakörrel!
Köszönöm, hogy elolvastad, köszönöm a válaszokat!

– G.G.

Kommentek és vélemények

Nagyon jó volt olvasni amit írtál. Minden tiszteletem Sanyié , és köszönettel tartozunk neki amiért az élére állt ennek a dolognak Magyarországon . Vállalva ezzel az önálló gondolkodásra képtelen, agymosott idióták mocskolódásának elviselését. Sohasem válaszolt durván arrogánsan még akkor sem amikor nyilvánvaló volt a trollkodás. A kezdet mindenkinek hozzád hasonló volt. Első reakció , ugyanmár , megvagytok bolondulva. Aztán pár hét elteltével elkezd az ember kérdezni , számolni, kutatni.
– H.Ildikó

A rendszer nem tűr konkurenciát semmiféle formában. De egyre több ember használja a lénye legmélyéről jövő tudást, amit cáfolni nem lehet.
–K.Éva

De jó hogy jelezte nekem ezt a posztot a platform mert nagyon jól meg van írva. Sajnálom hogy nem sikerült elkerülni, a Sándort minden jó indulata, szándéka és értelme ellenére meghurcolják hogy ennyire bekerül a rácsok mögé. Hiszen nevetséges az oka, főleg egy olyan világban amit egyre inkább eluralnak az orvosi gyógyszerek áldozatai, statisztikában megtalálni hogy a legfőbb halálokok egyike a rosszul felírt vagy káros gyógyszer, az orvosi műhibák. Ha nem is halnak beleígy termelik szerencsétlen, nyomorult elmerokkantakat akiket a megfelelő oltással kiirtanak most már saccperkábé kötelezve téged …
Ehhez képest a Kenderből származó különböző egészségügyi termékeket is el lehet túlozni, meg van annak is a kultúrája, de közel nincs a hivatalos gyógyszerek ártalmaihoz ha normális mederben tartanák kezelését. A bajuk vele az hogy túl hatékony medicina természetesen pozitív hatásokkal minden téren, nem fér bele a most már jól látható medikális fasiszta Glób 🌍 Ál autokrata diktatúrájukba amit építenek .. Én alapból a háborúk, pénzügy, meghódítva elrabolt társadalmi élet mértéke és iránya, világszervezeteket rejtett módon tömörítő és meghatározó titkos társaságok és még nagyon sok minden mellett sodródtam el a Tudományig hogy ráeszméljek okkult misztikusan hermetikus alkimista ٤c!ferián szabadkőművesek és vatikáni álkeresztény j€zsu!ták hozták létre és alakítják az egész világképünket.
Szóval alapból nem voltam jól meg sokkal jobban tőle mert túl sok minden más is van és tudom hogy ez magában nem old meg sokat de természetesen hatalmas felismerés a Föld valódi Síkja és Valósága amit próbálok a magam módján kezelni. Nekem nem volt feltétlen része ébredésemnek ez a csoport de sok mindenben segített Sándor hozzáállása is, szóval köszöntem és nagyon sajnálom az apropót amiért ez a poszt van, mondhatni dühít, 😣 minden szempontból megkegyelmezhettek volna neki miután leállt, ahogy hozzáállt és teljesen együttműködött, ez is az épülő világrend embertelenségét és szemét mérgező voltát mutatja. Vigyázzon magára, Legyen erős, ahogy mi is, Respekt az Igazi Világunk Zárt ÉletBurkán Belül! 🙏🏻
–G.M.

Lapos Föld youtube lejátszási lista

Kérem válasszon laposföld filmet a listából a lejátszó jobb felső sarkánál! Köszönöm!

Rövid gondolatok

AZOK, AKIK ÁTLÁTNAK A MEGTÉVESZTÉSEKEN
Azok, akik átlátnak a megtévesztéseken és lázadnak ellene, nem mindig azok az emberek, akikre elsőre számítanál. Átlátni az illúzión nem intelligencia vagy képzettség kérdése, hanem az illető tudatossági szintjétől függ.

Sokszor a legképzettebb emberek válnak a leginkább manipulálhatóvá és megtéveszthetőbbé, ők sokszor megrekednek hitrendszerekben és gondolat menetekben, amelyeken képtelenek változtatni vagy felülírni azokat. Azok, akik általában kiállnak az igazság mellett és megszólalnak, nagyon tudatos, érzékeny, éber, intuitív emberek, akik már elértek egy bizonyos tudatossági szintet és képesek felismerni az elnyomás minden fajtáját és immunissá váltak a manipulációkra.

Ők képesek kockára tenni a hírnevüket, kapcsolataikat, akár családon belül is és az árral szembe menni a saját maguk és a többi ember szabadságáért.

ARGUMENTÁCIÓS ALAPELV
A bizonyítási kényszer mindig azon van, aki állítja, hogy úgy van, és nem azon aki ezt cáfolja.
Kicsit gyakoroljuk az alapelv értelmezését, mert sokan nem értik, kinek van bizonyítási kényszere a vitában.
A főáramú tudomány azt állítja, hogy a Balaton 77km-es távolságának görbülete 465 méter.
Cáfolom, mivel erre bizonyítékot nem mutattak be.
A bizonyítási kényszer a főáramú tudományon van.

MIÉRT HAZUDIK A FÖLDGÖMB?
A heliocentrikus világképhez kapcsolódik az ősrobbanás babonája és egy olyan világegyetem, amelyben mi csak egy jelentéktelen porszem vagyunk.
Ez az ateizmus istentelen lényege.

A lapos föld megteremtésével egyértelmű, hogy nem kozmikus véletlen folytán jöttünk létre, hanem egy intelligens Teremtő által!

A Bibliának igaza van, a bibliai Isten valóságos.

E világ urai mindent megtesznek, hogy eltérítsenek minket az igazságtól.
A földgömböt iskolákban, óvodákban tanítják, filmekben és mindenhol bemutatják.
Csak ettől még nem lesz igaz!

A Lapos Föld Igazság képviselőit szisztematikusan nevetségessé teszik és cenzúrázzák, hogy senki ne jusson arra a gondolatra, hogy nekik van igazunk.

Keresőszavak:

  • Laposföldesek
  • Magyar lapos föld hívők
  • Facebook laposföld vitacsoport
  • Lapos föld facebook
  • Lapos föld hívők facebook
  • Székely Sándor laposföld
  • Biblia laposföld

Hívj meg egy kávéra minket! Segíts nekünk A non-profit szervezet weboldalának üzemeltetéséhez szükséges szervereket és webes szolgáltatásokat, minden adomány segít, legyen az bármilyen kicsi is. Ha tetszik amit csinálunk és tetszenek a blog posztok, akkor támogass egy kávé összegével a BuyMeACoffee platformon.

JELENLEG ÓRIÁSVÁLLALATOK URALJÁK AZ INFORMÁCIÓS PIACOT, ÉS EZEK KÉNYÜK-KEDVÜK SZERINT CENZÚRÁZNAK
A YouTube - Google, Facebook, Twitter - CENZÚRÁZZA az IGAZ politikai, vallási, covid19 és laposföld tartalmakat és NEM a legújabb és legjobb videókat hozza fel neked a keresés során! 2015 től megváltoztattatták a keresési algoritmusokat és kizárólag a PROPAGANDÁT láthatod nem az igazságot!

KUTATÁSHOZ AJÁNLOTT BÖNGÉSZÉS 
DuckDuckGo egy új böngésző és adatbázis, ami még NEM REJTI EL algoritmusokkal az igaz tartalmakat az interneten! Próbáld ki, keress rá ugyanarra a tartalomra és meglátod, a Googleban nem jeleik meg, azaz el van direkt rejtve előled, hogy ne tudd meg az igazságot!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Shopping Cart
Scroll to Top