Julius Andan – A világ a színfalak mögött

Az emberi elme a legfőbb, mi több, az egyedüli háborús hadszíntér. Minden háború elsődlegesen szellemi síkon zajlik, és a fizikai erőszaknak csak látszólag a test a célpontja. Az ön józan esze, az intelligenciája, a tehetsége és a jövője ellen folyik a harc.

Ebben a háborúban a puskagolyó a hazugság, a páncél a titok, és az orgyilkos a szaktekintély, aki a „mindent jobban tud, mint ön”. Az elnyomás forrása egy titkos társaság, amelyről a szakirodalom sehol sem tesz említést. Julius Andan 25 éven át hűen szolgálta ezt a társaságot, majd a fennálló rendszer első árulója lett. Vallomása, A világ a színfalak mögött, eszközöket ad önnek, amikkel védekezni és győzni tud ebben a háborúban, amelytől a Föld minden lakója szenved.

Minden szervezet úgy született, hogy valakik megalapították. Az emberi civilizáció is csak egy szervezet, és mindaz igaz rá, ami igaz a többi nagy szervezetre. Az emberiség történelmének legnagyobb titka, hogy miként keletkezett a civilizáció, kik alapították, milyen szabályokat követve épült fel, és hogyan működik valójában. Ez olyan hatalmas titok, amelyről egyetlen szó sem esik az írott történelemben, és amelynek létét a történészek még csak fel sem tételezték. A történelem hajnalán a civilizációt egy csoport hozta létre. A civilizáció úgy épül fel, hogy központilag irányítható legyen, vagyis oly módon van megszervezve, hogy az emberiséget egy szűk érdekcsoport kontroll alatt tarthassa. Kívülálló soha nem ismerhette meg e társaságot, és az emberiségen uralkodó kaszt tagjai közül soha senki nem lett áruló. Egészen mostanáig.

Milyen témákat vet fel Julius Andan?

• a civilizáció születése
• hatalom
• vallás
• tudomány
• oktatás
• gazdaság
• orvostudomány

Nos, tegyük fel magunknak a kérdést: 

• Ezek mennyiben érintenek engem?

A szerző megjegyzése

1.

Egyezzünk meg valamiben. Ha nem tetszik önnek, amit az elkövetkező oldalakon olvasni fog, ha felzaklatja, ha képtelenségnek tartja, vagy ha azt gondolja, hogy egyszerűen NEM LEHET, hogy igaz legyen, akkor mondja azt, hogy én: Julius Andan, őrült vagyok. És ezzel a dolog el is van intézve. Higgye el, nekem nem árt azzal, ha bolondnak néz. Nekem teljesen mindegy, hogy mit gondolnak rólam, mert az úgysem változtat a valóságon. Én magam is szeretném,ha az lenne az igazság, hogy elsüllyedtem az elmebaj mocsarában, ostoba lázálmok gyötörnek, összefüggéstelenül írok és beszélek. Ha egy kívánságom lehetne, akkor ez lenne: hadd legyek őrült! Én, csak én egyedül; és a világ legyen szép, tiszta, kiegyensúlyozott és józan. Szép kívánság lenne.

2.

Én azon kevesek közé tartozom, aki ártott az egész világnak. És többet, sokkal többet, mint bárki, akinek a nevét ön ismeri. Az olyan „hírességek”, mint Néró, Dzsingisz Kán, Sztálin, Hitler és a többi név a pszichopaták panteonjából, akiket csak fel tudna hozni, csupán bábok voltak, nem többek. Kirakatbábok, akiket odatettek az emelvényre, hogy őket lőjék le az igazi tettesek helyett, hogy őket higgyék valami forrásának, hogy az ő nevüket jegyezzék meg és velük példálózzanak, és hogy amikor eltűnnek a színről, azt higgyék, valami véget ért. Én nem kirakatbáb voltam. Én a TETTES voltam, aki mások mögé bújik. A tettes, aki a háttérből rángatja a szálakat. A kezemhez nem tapad vér. A gyilkosság piszkos munka; ahogy mondják: aljamunka, és túlontúl látványos ahhoz, hogy a névtelenek közül bárki ilyesmire vetemedjen. A névtelenek bűnei felülmúlnak minden olyan bűnt, amit névvel rendelkező emberek követtek el. Olyan bűnök ezek, amelyek kívül esnek a törvényeken, és amelyeket egyetlen nép törvénykönyve sem büntet. Ha fellapozza hazája büntető-törvénykönyvét, talál majd egy vagy több olyan paragrafust az úgynevezett hamis tanúzásól. De olyat nem, amely önmagában bűnnek tekintené a hazugságot.

Pedig mi lehetne annál nagyobb bűn, mint félrevezetni az egész emberiséget? Hazudni tudományos kérdésekben, hazudni a gazdaság mibenlétéről, a gazdaságot irányító törvényszerűségekről – ez emberek milliárdjait téveszti meg és fosztja meg még annak esélyétől is, hogy IGAZI életet élhessenek, olyat, amilyet éjsötét történelmünk után ma már talán senki el sem tudna képzelni. A hírekben a kiégett házakat veszik észre, a porban heverő hullákat, az elrabolt kislányt, az égbe szökő árakat – de elsiklanak afelett, amit az egyik interjúalany, vagy amit a műsorvezető mintegy mellékesen említ meg. Holott az a lényeg. Az a kis, apró információ, ami hatással lesz az ön gondolkodására, és ebből kifolyólag az érzelmeire, a tetteire és az egész életére.

A gondolatok azok, amiket nem vesznek észre. A gondolatok.
Apró semmiségek. Egyetlen grammot sem mutatnak a mérlegen, nem tudjuk a kezünkbe fogni, mikroszkóp alá tenni, feljegyezni a színét és a méretét.
És mégis: ott állnak minden emberi tett hátterében, a háborúk hátterében, az elnyomás hátterében, a gyűlölet hátterében, az egész történelem hátterében; és többet számítanak, mint bármi.
Gondolatok hozták létre az atombombát, gondolatok miatt vetették be; és ha megint bevetik egyszer, ismét csak gondolatok állnak majd a hátterében.

3.

Én egy olyan szervezetet szolgáltam az elmúlt mintegy huszonöt évben, amiről ön sohasem hallott, és olyan munkát végeztem (sajnos nagyon jól), ami elvileg nem is létezik. Hivatásos hazudozó voltam. És nem kicsiben csináltam, hanem nagyban; óriási, globális méretekben. Hazudtam, hogy megrendelőim háborúkat robbanthassanak ki, hogy egy hatalmas piacon egyeduralkodóként ócska termékeket adhassanak el dollár-százmilliárdokat bezsebelve, hogy a végsőkig kifacsarhassanak népeket, hogy hamis vágányra terelhessenek kutatási projekteket, hogy elsorvasszanak létfontosságú tudományos kezdeményezéseket és így tovább és így tovább.

Bárki is ön, én ártottam önnek. Profi hazudozóként az emberiséggel játszottam, mindannyiuk jövőjét festettem feketére, és nem én voltam az első ember ebben a munkakörben. Ezrek voltak már előttem, az írott történelem kezdetétől máig. Ezekről a tudatos, szándékos, milliószor átgondolt, professzionális hazugságokról szeretnék írni önnek, hogy lássa, milyen is ez a hely, ez a bolygó, ahol él. Ahol mindannyian élünk. Nem várok megbocsátást, nem várok feloldozást, nem várok semmit. Nem tudom, mi lesz a következménye ennek a könyvnek: talán semmi, talán valami. Azt sem tudom, mi az amit egyáltalán remélni merhetek. Talán csak a lelkemet mardosó iszonyú bűntudat miatt írok, és ennyire önző vagyok. Én magam sem tudom. De ha fáj önnek, amit olvasni fog, csak tartson nyugodtan őrültnek. Akinek annyi a bűne, mint nekem, az biztosan nem normális.

Julius Andan | 2008.október 1.

A szerző megjegyzése